Utasaink mondták…

A taxisiofok.info taxi illetve buszsofőrei tudják, hogy mindig nagy értékeket szállítanak, ezért mindig nagyon figyelnek és vigyáznak rájuk: Ők az UTASOK!

A sofőreink nagyon büszkék és elégedettek, ha dícsérő szavakat kapnak a kedves utasoktól, amiket természetesen nem felejtenek el.

Ezekből idéznénk most párat:

 

Végre Te jöttél Lali a busszal, veled mindig biztonságban vagyunk, ha utazunk valahova!” (Egy kislány, 9-10 éves)

 

„Te vagy az első taxis, akire azt tudom mondani, hogy normális! Lehet, eddig csak szerencsétlen voltam, hogy nem találkoztam még ilyen sofőrrel.” (Buliból hazafelé tartó férfi, 25-30 éves)

 

„Egy világ dölt össze bennem, Én azt hittem, hogy a taxisok nem tudnak kedvesek lenni az utasokkal.Rácáfoltál!” (Buliba induló lány, 21-23 éves)

 

„Te kinyitottad a kocsi ajtaját nekem?! Ilyet utoljára a férjem csinált 10 évvel ezelött.” (Egy nő, 40-42 éves)

 

„Nem ez volt a legolcsóbb taxi, amivel utaztam, de az biztos, hogy ilyen tiszta és ápolt autót még sosem küldtek nekem.” (Egy férfi, 30-35 éves)

 

„Csodálatos szép ez a busz! Nem is tudtuk, hogy van ilyen?! Ezentúl csak magával utazunk!” (Három család)

 

„Köszönöm, hogy visszaadtad nekem a bent felejtett pénztárcát! Ritka a mai világban.” (Egy meglepődött hölgy, 35-40 éves)

 

Sok-sok ilyen történet volt, bízunk benne, hogy ezentúl is lesz még ilyen! Ha nem hiszi el, hogy a taxisiofok.info csapata tényleg kedves és becsületes, tegyen próbára minket! Rendeljen taxit Siófokon és annak környékén vagy béreljen buszt tőlünk és utazzon velünk!

Köszönjük szépen a kedves szavakat!